E faültetés célja egy olyan élő, az élet folytonosságát hordozó emlék állítása, amely hosszú évtizedeken át őrzi a jövő generációi számára az ültetésben részt vevők eszmeiségét, mutatja az emlékezők vizeink védelme iránt érzett elkötelezettségét, valamint a víz mellett kialakult emberi közösségek fontosságát, a víz összekötő erejét. Az emléknap ünnepélyes megnyitójának és a sajtótájékoztatónak a kisbodaki […]
Szigetközi Víz-Csöppek
Lebotolják – újra kihajt. A szigetközi ember a vízen élte, éli mindennapjait, élete összenőtt a természettel: számára a fűzfa a megújulást, az újjászületést jelenti. A bölcs népi gondolat rendhagyó módon Kisbodak címerébe is beépült. Ezért talán nem tekinthető véletlennek, hogy a VÍZ-CSÖPPEK mozgalom alapítására éppen Kisbodakon került sor. A VÍZ-CSÖPPEK hálózat alapítója, a DUNA-régió Vízi-turisztikai […]
Bemutatkozás és ALAPVETÉS
Jelenkorunk széttöredezett világában az egyes ember magára maradt: keresi önmagát, keresi helyét a világban, keresi a közösséget, ahol kiteljesedhet, keresi a tevékenységet, amely által újraéledhet veleszületett teremtőképessége, keresi az elveszett boldogságot. Felismeri, hogy újjá kell építenie saját magát, mikrovilágát. Csöppenként – és egyre erősödő hittel. És a csöppek előbb-utóbb összeérnek – új forrás születik és […]