Vízitúra

A Duna a Dévényi-kapun át éri el a Kisalföldet; itt számos ágra szakad, folyása lelassul. Úgynevezett szárazföldi deltája alkotja a Szigetközt, a folyam legnagyobb magyarországi mellékágrendszerét. A 375 négyzetkilométeren elterülő ágrendszer számtalan kisebb és nagyobb szigete között több száz kilométernyi vadregényes Duna-ág kanyarog. A kisbodaki ágrendszer – földrajzi adottságai, fekvése és gazdag élővilága miatt – a legváltozatosabb vízitúra-helyek közé tartozik.

A környékbeli vízitúrák bázisa az Esthajnalcsillag Kemping. Innen kiindulva tucatnyi csillag- vagy körtúra közül választhatunk – felkészültségünktől, kalandvágyunktól és érdeklődési körünktől függően.

A rövid túrák közül érdemes kiemelni az Öreg-tó kört: itt csodálhatjuk meg a Szigetköz egyik legnagyobb ártéri erdejét, az Öreg-Szigeti tavat, mely varázslatos vízi világával, könnyen evezhető vízével családok, kezdők és kevés idővel rendelkezők számára is pompás vízi úti cél (3 km). A könnyebb túraútvonalak közé tartozik még a „szárazföldi” sétával megfűszerezhető Kisbodak – Denkpál – Kisbodak (6-8 km) körtúra. A forduló és végcél az ún. denkpáli megcsapolómű és hallépcső, ami különleges látványosság a túrázók számára. Visszafelé választhatunk egy izgalmasabb utat is: a burjáni bukó felé haladva kipróbálhatjuk evezős tudásunkat és technikánkat. Ez utóbbi inkább haladó túrázóknak való. A Burjáni-kört önmagában is megjárhatjuk.

Néhány példa a hosszabb túrát kedvelők számára:

Kisbodak – Nagybodak – Kisbodak (kb. 20 km) körtúra a Szigetközben és Csallóközben. A Csallóköz a Szigetköz „ikertestvére”, a Duna bal parti mellékágrendszere. A szigetközi ágrendszerhez hasonlóan zegzugos, vadregényes vízi világ, amin biztonságos körtúrákat tehetünk. Pihenésképpen megállatunk Nagybodakon, Kisbodak testvértelepülésén és élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét. A Kisbodakról érkezetteket mindig szívesen látják! A túra során evezünk a Nagy-Dunán, a szigetközi és csallóközi ágrendszerben egyaránt. A vízterület szabályozottsága miatt számtalan átemeléssel találkozunk sok-sok kanyar és kereszteződés miatt pedig útvesztőben érezhetjük magunkat, így gyakorlott vízitúra vezető jelenléte ajánlott!

A Kisbodak - Ásványráró túraútvonalon a Szigetköz egyik legnagyobb ágrendszerén túrázhatunk és élvezhetjük az ásványrárói vízitúrás kemping szolgáltatásait is.
Kisbodakról kiindulva némi szállítás után a Zátonyi-Dunát vehetjük górcső alá, ahol 4-5 méter mély kristálytiszta állóvízen túrázhatunk akár egész nap, teljes biztonságban, érintetlen tájjal körülvéve.

Komplex, teljes hetes vízitúrázásra ajánljuk a szigetközi nagytúrát:

0. nap: érkezés Rajkára, az Aranykárász Kempingbe.
1. nap: Csillagtúra a Mosoni-Dunán.
2. nap: Evezés Dunakilitire, a Vadvíz Kempingbe. Csillagtúra a Felső-Szigetköz ágrendszerében.
3. nap. Körtúra Dunakilitiről.
4. nap. Evezés Kisbodakra az Esthajnalcsillag táborhelyre.
5. nap: Körtúra az Esthajnalcsillag táborhelyről.
6. nap: Körtúra az Esthajnalcsillag táborhelyről.
7. nap: Túrazárás, hazautazás.

Figyelem! A Szigetközben túrázni túravezető nélkül kizárólag gyakorlott, helyismerettel rendelkező vízitúrázóknak ajánlott! Az ágrendszerek szövevényesek, gyakoriak a zúgók, hirtelen felgyorsuló vízfolyások, éles kanyarok, hidak alatt hullámzó, örvénylő vizek (akár WW-I, WW-II.es vadvizek). Egy-egy nagyobb ágrendszer vize akár 30-40 kilométer hosszan is kanyaroghat a szigetei között, így a helyismerettel nem rendelkező ember könnyen útvesztőben érezheti magát. Az ágrendszereket tavasszal néhány hétre mesterségesen elárasztják, így érdemes utazás előtt érdeklődni a viszonyokról.